Fogalma sem volt, hogy vajon miért lohol a nyomában a fiú, de gondolta kideríti, hogy meddig hajlandó követni a suhanc. Nem sokkal később kísérteties köd szállott alá a városra, s igen megnehezítette a tájékozódást a szűk utcákban. Éjjelenként a piszkos negyed önmagában is ijesztőnek tűnt, ám most a köddel együtt egyenesen hátborzongató volt. Még a legbátrabb férfiak szívébe is félelem költözött, amikor a magányos sikátorokat járva a sötét, sűrű ködben, az ismeretlenben, csupán néhány vérfagyasztó, furcsa zajt hallottak, és az egyetlen amit láttak azok az elnyúló árnyak tánca a rozoga viskók oldalán. A lakosok nagy része már alkonyatkor bezárkózott omladozó bérházaikba, tartva az éj sötétjétől. Persze nem vérszívóktól vagy egyébmesebeli lényektől – amelyekkel a gyermekeket szokták ijesztgetni –, hanem a kellemetlenebb alakoktól kik ekkor bújnak elő és állnak lesben, prédára várva, újdonsült vadászmezejükön.

Hőseink még alig koptatták a nyirkos utca köveit, mikor a még mindig névtelen férfi megtántorodott. Ashen ez idáig nem tudta megszólítani, ám,hogy ez a félelem miatt volt-e még maga sem tudta. Sőt abban sem volt biztos, hogy egyáltalán miért is követi, nem is olyan régi megmentőjét.

  – Vajon miért állt meg? Talán észrevett? – gondolkozott tolvajunk.

     Ám nem sokkal később fény derült az okra, és minden miértre. Öt bandita is a ködben rejtőzött, s a rosszabbik fajtából. A tisztes ember már az ilyenek látványától is szörnyet hal, de legalábbis kirohan a világból. Miután közelebb ment még jobban szemügyre vehette az eseményeket. Szerencsére, ha másban nem is de a rejtőzésben nagyon jó volt. Sőt, hihetetlenül nagy tapasztalata volt benne, hogy az emberek átnézzenek rajta. Na meg persze a rendkívül sűrű köd sem ártott. Jobban szemügyre véve a haramiákat, így közelebbről megnézve még irtózatosabbak voltak. Volt köztük éppúgy erős nagydarab mint fürge sovány. Fegyvereik nem voltak éppen kifinomultak. A legtöbb inkább volt ijesztő mintsem hatékony. Végül is ez volt a tolvajok taktikája. Úgy ráijeszteni a kiszemelt áldozatra, hogy esze ágában se legyen ellenkezni vagy elmenekülni. Ilyen volt például a szögekkel kivert bunkósbot. Még elképzelni is rossz, hogy miféle roncsolásra képes az az emberi testtel! Na még ha egy nagy benga állat kezében látja meg azt valaki, mint itteni útonállónkéban. Éppen ezért Ashen csak figyelt és várt. A bekerített férfin azonban egyáltalán nem látszott semmiféle félelem. Inkább csak feszültnek tűnt.

 –Előbb a városi őrök, most meg ezek. Talán jobb lett volna ha fel sem kelek ma. –gondolta magában, majd elméje már csak az elkövetkezendő harcra fókuszált.

Magában el is kezdte felmérni az esélyeit: –Valószínűleg a nagydarab fog támadni először. Elég masszívnak tűnik, de minél nagyobb valaki, annál nagyobbat tud esni. Egy jól irányzott ütés a gyenge bokájára és már dől is kártyavár. A gyors fickók nyilván egyszerre akarnak majd lerohanni. Nekem is fürgének kell lennem. Pontos, erős, masszív csapások. Hárítás és riposzt. Lefegyverzés és vágás. Az egyetlen előnyük a túlerő, fegyvereknek hívni a botjaikat rossz vicc, valószínű a gyenge harci tapasztalat, vagy annak teljes hiánya. Gyerekjáték lesz. Aztán meg takaríthatok magam után. 

Elmélkedését az egyik útonálló zavarta meg.

 –Ha egyben akarsz tovább menni, vámot kell fizetned. – mondta vigyorgó pofával a disznó képű dagadék

 – És ha nem tudok fizetni? – kérdezte magabiztosan a férfi.

 – Elfogadunk bármit. Elég szép kardod van. – válaszolt az egyik nyúlánk gazember

    Ezzel a beszólással csak még inkább magabiztosabbá tették a közrefogott „áldozatot". A nála levő szinte már hüvelyébe rozsdásodó kardot szép darabnak nevezni, enyhén szólva is túlzás volt, és csak megerősítette a feltételezést, hogy ezeknek a banditáknak semmi fogalmuk sincs az igazi minőségi pengékről. Nem valószínű, hogy a fosztogatáson kívül, gyakran forgattak volna fegyvert. Persze odaadhatta volna kardot nekik, de semmi nem garantálta, hogy el is engedik őt utána, és különben is ilyen pondrók előtt alázkodjon meg amikor semmi esélyük?

 – Vedd el ha tudod. – jelentette ki az eddig könnyű prédának tűnő férfi.

Ezen a kijelentésen a banditáknál csak az árnyékban meghúzódó fiú lepődött meg jobban. Majd utána eszébe jutott a kocsmában történt eset.

 –Ne légy idióta. – Jelentette ki bizonytalan hangon a dagadék, bízva abban, hogy harc nélkül megszerezhetik a zsákmányt.

Ezúttal nem érkezett válasz a férfitól, csupán rezzenéstelen arca jelezte, hogy nem szándékozik előbbi kijelentésén változtatni. Már lassan nyúlt is kardjának markolatához amikor hirtelen az eddig lapuló fiú berohant a kisebb tömegbe, és felmutatta már jól ismert medálját.

Közületek való vagyok. Ő pedig velem van! – Ordította torka szakadtából a hirtelen megjelent kölyök.

A banditák, de még a férfi is csak pislogtak, annyira meglepte őket a dolog. A kirohanást pedig annak köszönhetjük, hogy a fiú észrevette az egyik izgága alak kikandikáló nyakláncát melyen ott volt a már jól ismert rúna jel. Gyorsan kapcsolt, és már mutatta is fel sajátját.

Mi van? – Vágott értetlen képet az egyik gazfickó, akin látszott, hogy az információ nem éppen expressz sebességgel ér el az agyába.

Céh tag vagyok, és ő velem van. – Próbálta meggyőzni őket Ashen.

A behemót, aki látszólag eme kis banda vezére volt, éppen beszédre nyitotta volna sárga fogaktól hemzsegő száját, ám a közrefogott idegen megelőzte őt.

–  Figyelj kölyök, könnyeket csal a szemembe a kis magánakciód, de nincs szükségem arra, hogy megments.

Szegény fiú olyannyira megilletődött, hogy hirtelen azt sem tudta mit mondjon.

 –A helyzet már korántsem ilyen egyszerű barátocskám. A legszívesebben itt ütnélek agyon ezzel a vakarccsal együtt, de a jel kötelez. – Mondta kellemetlen hangon a nagy hasú alak. - Most mégis mi a fenét csináljak veletek?

 –Nekem édes mindegy, hogy te mit csinálsz, de én most megyek. –Ezzel a fickó középen megindult a szemközt levő sikátor felé, ám ketten máris elébe álltak.

 –Csak ne olyan gyorsan barátom! – Mondta tenyérbemászó hangon a bandavezér. - Ha te is céh tag lennél nem lenne semmi gond. De így...

 –Vigyük el a főnökhöz? – Kérdezte az eddig hallgatag nyúlánk haramia.

 –Egy kívülállót? Megőrültél? – förmedt rá a kopasz sárga fogú

 –Van jobb ötleted?

Miközben az útonállók vitatkoztak, meg is feledkeztek az eddig célpontnak tekintett idegenről. Egy szempillantás alatt végezhetett volna velük, vagy elmenekülhetett volna, de ekkor érdekes gondolat ötlött az eszébe.

– Belépést nyerni a róka lyukba? Érdekes... – S ezen lehetőséget latolgatva inkább hallgatott tétlenül tovább, s játszotta a csöndes megfigyelő szerepét.

Ashen viszont már korántsem volt ennyire nyugodt. Elméjét leginkább az kötötte le, hogy mi fog ezután történni.

–Vajon jó ötlet volt ez az egész? – elmélkedett kételyekkel telve.

Amikor pedig a nagyfőnök került szóba hirtelen még nagyobb félelem fogta el. Elvileg ő most itt sem lehetne. Bele sem mert gondolni, hogy milyen büntetést kaphat ezért.

 –Jól van vigyük őket, a rossebbit is! - tört ki ingerülten a leizzadt hájas.

S azzal minden akadály nélkül indultak el a sűrű ködben. A piszkos negyed ez időtájt még elhagyatottabb és rémisztőbb volt mint egyébként. A csend és a hideg szinte csontig hatoló volt. Az utcákat csak néhány gyengén izzó bűzös fáklya világította meg. A sikátorokban terjengő szagról már nem is beszélve. A fiú furcsállotta is, hogy az idegen akit eddig semmire sem lehetett rávenni, most önként és dalolva ilyen könnyedén tartott a fickókkal. 

 –Hacsak – gondolkozott el a fiú – nem ez a célja? De ugyan ki akarna bemenni az oroszlán barlangjába önként? És legfőképpen miért?

Miközben gondolkodott, a férfira pillantott újra és újra. Egészen addig míg amaz visszanézett rá. Bátorságát összeszedvén a fiú ismét megszólította.

 –Még mindig nem árulod el a neved?

 –Te soha nem adod fel? Egyébként is mit akarsz tőlem kölyök. Követsz és a nevemet akarod minden áron. Csak azt ne mondd, hogy randira akarsz hívni.

–Dehogyis! Isten ments! 

– Szóval nem vagyok elég jó neked? – mondta a férfi s el nevette magát még ha csak visszafogottan is. Először mióta találkoztak. –  Ne aggódj! A fehérnép valahogy jobban bejön mint a fiatal fiúk.

– Nos ez megnyugtató. – Mosolyodott el a fiú is.  –Igazából nem is tudom miért követtelek. Azt reméltem esetleg tudsz segíteni. Nem mintha most már számítana. – Hajtotta le a fejét a fiú és ballagott egyhangúan.

Mentek még néhány lépést mikor a szomorú csendet egy meglepő válasz zavarta meg.

 –Alexander – szólt az immár névvel illethető idegen.

 –Rendben... Alex. – Nyugtázta a fiú ám nem várt eredmény járt érte.

 – Ne hívj így! Ezt utálom! Nevezz inkább Xander-nek, ha már mindenképp muszáj.

 – Ahogy akarod. - helyeselte a kölyök.

A haramiák látszólag nem nagyon foglalkoztak vele, hogy a két „vendég" miről diskurál. Már annak is örültek, hogy nem ütköztek még egyetlen őrbe sem. Xander számára túlságosan is feltűnő volt ez a nyugodtság. Valószínűnek tartotta, hogy tisztában vannak az őrjáratok útvonalaival és azok időpontjaival. Elkellet ismernie, hogy bárki áll a céh legtetején, nem olyan idióta mint itt ezek.

 –Na és mégis miben kellett volna segítenem? – Kérdezte a már megszokott monoton hangján „rabtársát".

 –Igazság szerint nekem nem is szabadna itt lennem. A folyón túli városba osztottak be, mint egyszerű zsebmetszőt, és mint ilyen a ranglétra legalján levő, nem jár az a jutalom, hogy meglátogathassam a családomat. Ahhoz bizonyítani kell és feljebb jutni. De én ezt így nem bírtam ki. Gondoltam ha titokban gyorsan cselekszem csak egy kis pillantást vetek rájuk, hogy jól vannak-e. Abból talán nem lehet baj, és utána gyorsan visszatérek. De aztán jöttek az őrök.

–Badarság volt nappal idejönnöd egy hírhedt rúnával a nyakadban.

–Most már tudom. Gondoltam, talán te tudsz valami megoldást, elég talpra esett fickónak tűntél.

–Mégis mit kellett volna tennem? Vigyelek a karomban a bejárati ajtódig majd vissza a városodba? Esetleg a lopásban ne segítsek? – Mondta szemrehányóan Xander, majd egy kisebb szünet után folytatta. –Egyszerű kölyök. Legyél gyors és észrevétlen. Vagy mondj le a családodról egy jó ideig. Amúgy hol laknak?

–A piac negyedben.

–De hát az egy egész jó környék. Akkor hogy a fenébe kerültél te a tol..... – mondandóját sajnos már nem tudta befejezni a férfi, mert hirtelen erős fájdalmat érzett fején, majd elsötétült a világ melyet egy hangos koppanás előzött meg. Hősünk mint egy krumplis zsák rogyott össze a piszkos, saras mellékutcában.

Folyt. köv... J.J. Rahlen